A kibontakozóban lévő – de önálló egyházzá még nem vált – ókatolikus mozgalom számos jeles képviselője gyűlt össze helyzetelemzésre, a további lépések átgondolására 1871. május 28. és 30. között – a pünkösdi időben – a bajor fővárosban, Münchenben.
Ignaz von Döllinger professzort, a mozgalom szellemi vezetőjét nem sokkal korábban exkommunikálta, azaz kiközösítette, eltiltotta a szentségektől a münchen-freisingi érsek. Ez előrevetítette a mozgalom tagjainak jövőjét.
A találkozó résztvevői ebben a helyzetben fogalmazták meg az ún. “Müncheni Pünkösdi Nyilatkozat”-ot (Münchener Pfingsterklärung), amely kimondja, hogy minden katolikusnak kötelessége ragaszkodni a régi, tiszta katolikus hithez, elutasítani a megalapozatlan újítást, így az I. Vatikáni Zsinat “dogmáit” is. Jogtalannak nyilvánítja a püspökök részéről a mozgalomra gyakorolt nyomást, érvénytelennek az ellenállás miatti kiközösítéseket – a történelem folyamán először fordul elő, hogy nem azért közösítenek ki híveket, mert új tanokat képviselnek, hanem azért, mert ragaszkodnak a régi, eredeti katolikus hithez. A nyilatkozat aláírói kifejtik abbéli reményüket, hogy sor kerül majd jogos reformokra, az egyházban tapasztalható visszaélések megszüntetésére, és az összegyház egységének megőrzése mellett a helyi egyházak nagyobb önállóságot kapnak. Azt kívánják, hogy minden egyháztag részt vehessen az egyház döntéseiben, vagyis a szinodális, a világi híveknek is döntési szerepet biztosító egyházi struktúra mellett állnak ki.
A nyilatkozatot 1871 júniusában ismerhette meg a közvélemény, amikor megjelent a német sajtóban. Az ókatolicizmus történetének egyik fontos dokumentuma.
