Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«. (Mt 3,13-17)

Keresztelő Szent János a Jordán vizében állt és a két partról jöttek hozzá az emberek, hogy bemerítse őket a folyóba. Testvérek, hagyatkozzatok nyugodtan a fantáziátokra, képzeljétek el a nap hevétől sötétre cserzett bőrű pusztai remetét, aki csak sáskát és vadmézet evett, amint ápolatlan, lobogó hajjal és szakállal áll a tikkasztó hőségtől párolgó folyóban és prófétai lélekkel, hittől izzó szavakkal hívogatja zsidó testvéreit, hogy térjenek meg.
De mi is ez a megtérés? Keresztelő János különleges tanítása volt, Isten Szentlelkétől. Míg a zsidóság egy nemzeti felszabadító jöttét várta, aki majd katonai és Isteni erővel véget vet a római elnyomásnak és uralomnak, addig Keresztelő János nem a rómaiak ellen fordult, hanem saját nemzetsége ellen, saját testvérei szívét kezdte korholni.
A héber ember számára még természetes volt az, amit ma már sajnos senki nem vesz komolyan, hogy az élet bajai, a betegségek, a megpróbáltatások, mind-mind az ember személyes bűnei nyomán szaporodnak és tenyésznek, míg elválasztanak és távol tartanak Istentől. Természetesnek vesszük, hogy a mai magyar társadalom és erkölcs beteg, de nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy ennek oka a saját szívünkben van, az ott fészkelő bűn miatt.
“Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket.” (Iz 64,5) – írja Izajás próféta. A bűn kárhozatba és veszedelembe dönt, mert “…a bűn zsoldja a halál…” (Róm 6,23) – erősíti meg az Apostol.
Keresztelő Szent János felismerte, hogy népének boldogtalansága nem a külső elnyomás miatt áll fenn, hanem saját bűnei miatt. Korábban ugyanezt a felismerést hirdették a próféták: Izajás, Ezekiel vag Jeremiás. Ahogy ő maga megvallotta, küldetése, mellyel bűnbánatra és megtisztulásra invitálta Izrael fiait, csak előkészítő munka volt, amellyel Jézus Krisztus számára készítette elő a szíveket.
“Én vízzel keresztellek titeket a megtérésre, de aki utánam jön, erősebb nálam: a saruit sem vagyok méltó hordozni. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. (Mt 3,11)
Keresztelő Szent János azért tisztította meg a szíveket, hogy azok képesek legyen befogadni a Jézus Krisztus által kijelentett Isteni igazságot és tanítást, mely az Isten országáról szólt. Mert Isten nem fér össze a tisztátalannal, nem tud bemenni a bűnös szívbe és lélekbe, ahogy az Isten szent színe elé sem mehet be a bűnös, csak a megtisztult lélek.
Persze fölvetődik a kérdés, hogy Jézusnak miért kellett megkeresztelkednie, ha ő bűntelen volt (1Pt 1,18)? Nyilvánvalóan nem bűnei bocsánatára keresztelkedett. Mindennek mélyen szimbolikus értelme van. A szentbeszéd kezdetekor színesen festettem le, miként állt János a kért part között a vízben, ami tökéletesen szemlélteti, hogy Keresztelő János az Ó -és az Újszövetség között is állt. Már nem ószövetségi volt, hiszen szembe fordult a zsidó templomi kultusszal és az állatáldozatok helyett a szívbeli megtérést hirdette, ugyanakkor még nem volt újszövetségi, hiszen csak útkészítője, előfutára volt Jézus Krisztusnak. Azzal, hogy Jézus hozzá ment megkeresztelkedni, kinyilvánította az Ő eljövetelét hirdető prófétai, ószövetségi kor végét, és keresztségével megkezdődött az Újszövetség.
Valószínűleg Jézusnak is szüksége volt erre az élményre, hiszen maga is kijelentést kapott az Atyától: „az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.”
Mi, mai keresztények pontosan értjük, hogy Isten a Szentlelket nyilatkoztatta ki a Jordánban, amikor a Fiúra a Lélek leszállt és az Atya szózata hallatszott. Ám vajon mit jelentett mindez Jézus számára?
A galamb mindannyiunknak Noé bárkájáról ismerős leginkább (Ter 8,8-12), mégis sokkal fontosabb, hogy áldozati állatként szerepelt a mózesi törvényekben (pl. Lev 5,7). A galamb fehérsége mindig a tisztaság jelképe volt, ezért adhatták a szegényebb zsidók bűneikért való áldozatul a jeruzsálemi templomban.
Jézus számára a Jordánban átélt élmény nem csak ezt jelenthette, hogy a Lélek leszállt rá, hanem jelentősége lehetett annak is, hogy egy áldozati állat képében ereszkedett alá. Vagyis Isten áldozatra indította Jézust. Ugyanakkor szeretett Fiaként mutatta be őt az Atya, egészen úgy, ahogy Izajás prófétánál olvassuk: „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.” (Iz 42,1)
Mindez Jézus számára hármas elhívást jelentett: Isten szeretetében Fiaként osztozni, igazságot vinni a nemzeteknek: vagyis hirdetni Isten országát, ugyanakkor elrendeltetést, inspirációt arra, hogy áldozattá legyen mindannyiunk bűneiért. Tökéletes szeretet és tökéletes váltság kettőssége rajzolódik ki a Jordán vizéből kiemelkedő Jézus körül.
Mi keresztények hisszük, hogy a keresztség szentsége nem csak a bűnöket törli el, de lelki újjászületést is jelent az ember számára, mely nélkül aligha üdvözülhetünk. A hívő ember életében a keresztség az az alapszentség, mely kegyelmileg utat nyit Istenhez és minden további szentséghez. Jézus számára ez az élmény tehette egyértelművé elhívását és pontos küldetését, hiszen ezt követően, a pusztai böjt után haladéktalanul megkezdte tanítói munkásságát, folytatva Keresztelő Szent János megtérésre hívását és prédikálva az Isten országát.
A megtérést úgy szoktuk emlegetni, mint a gondolkodás megváltozását, a rossztól való elfordulást. Mindez úgy történik, hogy Isten kegyelme hitet önt az emberi szívbe, melynek fényénél képes lesz felismerni addigi bűneit, tévedéseit, majd megbánásra indul ezek fölött, s amint Isten bocsánatát kéri, az Úr a hit miatti ingyen kegyelmével igazzá teszi az embert, Jézus vérével lemossa, eltörli bűneit és megbocsát. Ezt jócselekedetekkel segíteni is tudjuk. A megtért ember a korábbiakhoz képest megváltozik, békesség, szeretet, öröm, engedelmesség, alázatosság és a jó cselekvése jellemzi. Az ilyen ember már Jézus Krisztus testvére és Isten gyermeke lesz.
Mi történt hát a Jordánban? Az utolsó próféta feladatával együtt véget ért az Ószövetség, mert eljött Jézus Krisztus, aki a keresztégben elfogadta az Atyától azt a küldetést, amellyel mindannyiunk bűneiért feláldozta magát. Elkezdődött az Újszövetség korszaka, melyben belekeresztelkedve Jézus Krisztus vérébe és feltámadásába, újjászületve víztől és a Szentlélektől mi magunk is Krisztust öltöttük magunkra.
Ám senki nem gondolja, hogy azért, mert egyszer megkeresztelkedett, egy életre biztos az üdvössége. Az ember természete bűnre hajlik, mindannyiunkban ott vannak a kísértések és a nyomukban felbukkanó rossz tettek. Igaz, hogy a keresztség fürdőjében újjászülettünk Krisztusban, de időről-időre szükségünk van a megtérésre, hogy személyes bűneink terhét letéve megmaradjunk az üdvösséges tisztaság és lelki készség kegyelmében. A megkeresztelkedés egyszeri az ember éltében, ahogy a Nicea–Konstantinápolyi Hitvallásban mondjuk, hisszük az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Ám mégis szüntelen önvizsgálattal és bűnbánattal élünk, hogy megmaradjunk az Úrban. Ez nem bűntudat-keltés. Isten csodálatos tervének ajándéka, hogy földi életünk utolsó pillanatáig kész nekünk mindig és újra megbocsátani, pusztán azért, mert az Ő lényege a szeretet.
Az első őskeresztény templomokat igyekeztek élő víz, tó, folyó közelében építeni, hogy mindig kéznél legyen, ha keresztelni kell. Isten szeretetének egyik csodás bizonyítéka a bűnbocsánat szentsége, mellyel időről-időre lemossa bűneinket és megtisztít minket. Ahogy a Zsoltáros mondja: „Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek!” (Zsolt 51,9)
Jézussal együtt, lélekben kiemelkedve a vízből, mi is láthatjuk a Szentlelket, és hozzánk is szól a mennyei szózat, mert mindannyian, akik így élünk a hit ajándékaival joggal neveztetünk Isten fiainak és leányainak. Ámen.
+Széles Tamás O. C. R.