Kápolnamegáldás, bérmálás, papszentelés – püspökünk látogatása a magyar ókatolikus missziónál
Főpásztorunk, Ottar Mikael Myrseth püspök úr (Norvégia) 2025. szeptemberének elején lelkipásztori látogatást tett az Északi Katolikus Egyház Magyar Régiójánál (azaz a Magyarországi Ókatolikus Egyháznál). Útjára elkísérte felesége, Reidun Myrseth asszony is.
Ottar atya szeptember 4-én megáldotta az erdélyi Jegenye falu ókatolikus kápolnáját, és felszentelte annak oltárát. 6-án ökumenikus konferencia keretében előadást tartott Békésen a papi szolgálat teológiai hátteréről, majd pedig két testvérünket a bérmálás szentségében részesítette a helyi ókatolikus kápolnában. Másnap Gyomaendrődön pappá szentelte missziónk erdélyi képviselőjét,Mureşan (Fülöp) Zoltán testvérünket. Szeptember 8-án dunántúli lelkészeinkkel és közösségünk felvidéki barátjával, dr. Pápay György Pál professzorral, római katolikus pappal, címzetes apáttal találkozott Dunaszerdahelyen.
A püspöki látogatás kiváló lehetőséget biztosított a tartalmas beszélgetésekre, közös gondolkodásra és természetesen a közös imádságra is.









