“Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és együtt örvendeztek vele. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. De az anyja így szólt: »Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.« Erre azt mondták: »De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.« Megkérdezték tehát az apját, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: »János a neve.« Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolgok híre elterjedt Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: »Mi lesz ebből a gyermekből?« Mert az Úr keze volt vele. Apja pedig, Zakariás, betelt Szentlélekkel és így jövendölt: »Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét.” (Lk 1,57-68)

Krisztusban szeretett Testvérek, egy hírrel kezdem az internetről: “Buszokon hirdetnek az ateisták Barcelonában. Azt mondták, erősíteni akarják a társadalmi vitát a kérdésről. Ateista hirdetéssel az oldalán közlekedik két autóbusz Barcelonában két héten keresztül. A hirdetés arra biztatja az embereket, ne foglalkozzanak Isten létezésével, élvezzék az életet.
“Isten valószínűleg nem létezik” – ez áll a két tömegközlekedési eszköz oldalán. A hirdetés kezdeményezői spanyol ateista közösségek, amelyek a www.busateo.org internetes oldalon elmondták, élénkebbé akarják tenni a társadalmi vitát és erősíteni akarják az emberi intelligenciába vetett bizalmat. Szerintük a társadalmat a ráció, az igazságosság, az együttműködés és a szolidaritás alapján kell megszervezni.
A kampány előtt, amely egyébként Nagy-Britanniából indult, a barcelonai püspökség hangoztatta, hogy az istenhit nem zárja ki az élet élvezetét. Az autóbuszok a város különböző vonalain járnak majd, így Barcelona több pontján olvasható lesz a reklám.”

Az imént felolvasott hír egy nagyon jellemző emberi magatartásformáról tudósít bennünket: ez pedig az Istentől való elfordultság. Ezzel a magatartással kezdődött Barcelonában az újév 2009-ben. Szomorú kezdet, a vég kezdete. De ez a magatartás nem csak 2009-ben volt jelen és nem csak Barcelonában, hanem az első emberpár megteremtése óta kíséri az emberiséget. Ez a bűn. Ez a bűn, a legnagyobb bűn: elfordulni Istentől és a magunk erejében bízni, magunkat bálványként állítani életünk középpontjába. Nem volt ez másképpen Izrael népével sem, amely nagyon sokszor fordult el az Úrtól. Ezt fejezi ki Izajás próféta oly sokszor idézett versében a puszta: “Készítsétek a pusztában az Úr útját”.
Kétezerötszáz évvel ezelőtt, Izrael engedetlensége arra késztette Istent, hogy példás büntetést szabjon választott népére. Ez volt a babloni fogság. Izajás mintegy 100 évvel korábban megjövendölte a fogságot, majd az abból való szabadulást. Könyvének 40. része e jövendölésről szól, midőn a büntetés, a babiloni fogság idejének letelte utáni szabadulást ígért a népnek.
Ebben a szakaszban azonban vigasztalásnál lényegesen többet találunk, itt csodálatos módon bontakozik ki előttünk Isten egyetemes üdvtervének néhány összefüggő részlete. Izajás könyve – Narry Webb – amerikai teológusprofesszor szerint ugyanazt a szerepet tölti be az Ószövetségben, mint a Rómaiakhoz írt levél az Újszövetségben: Isten mindent átfogó üdvtervét engedi láttatni, tárja föl az olvasó előtt. Nem véletlen, hogy Mózes öt könyve után Izajás prófétától idéz legtöbbet az Újszövetség. Ahogy mondani szokás: Izajás az Ószövetség evangélistája. Mindez pedig Keresztelő Szent Jánosról szól, az ő feladatát írja körül.
Keresztelő Szent János csodálatos születése és névadása azt jelzi, hogy Istennek komoly terve és szándéka volt a gyermekkel. Nem véletlen, hogy amikor Szűz Mária Erzsébetnél járt, a magzat János felujjongott anyja méhében az Úr közeledtére. A küldeetés, melyre Isten Jánost szánta, a Jézus Krisztusnak szóló elpkészítő munka volt, útépítés, amíg kinyilvánul az Úr dicsősége Krisztusban, s bár elszárad a fű, Istenünk szava örökre megmarad, a jó hírt sokan hallgatják, mert az Úristen hatalommal jön. Izajás jövendölése (Iz 40,3-11) nem csak a babiloni fogság utáni eseményekre vonatkozott, de Keresztelő Jánosra is.
Keresztelő János munkássága, akiről így ír János apostol: “Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa.” (Jn 1:6-7). Aztán kinyilvánul az Úr dicsősége Jézus Krisztusban, aki Jánosnál keresztelkedett meg a Jordán vizében. Elszárad a fű, azaz Keresztelő Szent Jánosnak Heródes fejét véteti majd, de Istenünk szava örökre megmarad, mert a tanítványok a Szentlélek erejéből hirdetik tovább az örömhírt, az Isten országát, a kereszt bűnváltságát és a feldtámadás dicsőségét mindaddig, amíg majd az idők teljességekor az Úristen jön hatalommal, s megítélve minden élőt pásztorunk lesz, aki karjával összegyűjti a bárányokat, tehát azokat, akik örök életet nyernek.
Ha alaposan szemügyre vesszük ezt a Keresztelő Szent Jánosról szóló néhány sort, akkor azt is felfedezhetjük, hogy saját keresztény életünk és sorsunk jóslatával állunk szemben. Ha az ember ráébred bűnös életére és bűnbánattal megtér abból, akkor részese lesz Krisztus egyetemes váltságának (Iz 40,1-2). Lelkében utat épít Krisztusnak, akinek átadja élete irányítását. Isten általa is hattni fog a világra, környezetére, s bár meg kell halnia, hiszen minden fű elszárad, Isten igéje, örömhíre örök életre ébreszt, mikor eljön ítélni, s mindazokat, akik hűek maradtak hozzá összegyűjti és elkülöníti .
Mindebből egy mozzanatot szeretnék kiemelni és részletesebben körüljárni, ez pedig Keresztelő Szent János küldetése, az Úr útjának előkészítése. Ha manapság már fizetett hirdetéseket tesznek közzé arról, hogy Isten talán nem is létezik, akkor nekünk ókatolikusoknak, a mai napon vagy holnaptól, hétfőtől, hogyan kell előkészítenünk az Úr útját? Azt látjuk, hogy nagy, nagyon nagy a baj, de mit tehetünk mi személyesen?
A válasz nem bonyolult. Izajás nyomán rábukkanunk. “…egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek!” A biblikus ókorban, mikor nagy méltóság, kiráy vagy hadvezér vonult be egy városba, valóban kiküldték a szolgákat, hogy elegyengessék a városba vezető utat; betömjék a kátyúkat, nehogy a fejedelmi szekereknek kereke törjön vagy összerázzák a méltóságokat. A mondat mai vonatkozása azonban kicsit más. Minél nagyobb a baj, minél erősebb támadásoknak van kitéve a hit, minél erőteljesebbek a kísértések, annál inkább az egyenes utat kell követni, annál jobban kell ügyelni arra, hogy le ne tévedjünk Isten útjáról, arról az útról.
“Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, més a hegyláncok síksággá!” Mint útépítés vagy építkezés előtt, alkalmassá kell tennünk a terepet, hogy statikailag erős legyen, az időjárásnak ellenálló, s elbírja az útburkolat és az azon folyó forgalom terhelését. Vegyük elő bulldózereinket, talajgyaluinkat és készítsük elő a terepet az Úrnak. Hol? Saját lelkünkben. Hogyan? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Sok minden lehet, ami Isten előtt mint hegy tornyosulhat vagy völgy tátonghat – megakadályozva bevonulását életünkbe.
Izajás próféta ezen szavait mind a négy evangélium idézi, mégpedig Keresztelő János működésével kapcsolatban. Ő volt az, aki előkészítette Krisztus Urunknak az utat. Mit prédikált János? Ugyanazt a mondatot, mellyel Jézus kezdte meg földi tanító hivatalát: “Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” (Mt 3,2). Ez a felszólítás azt jelenti: bánjátok meg a bűnöket. Lám miként találkozik össze hétszáz év távolságában Izajás, Keresztelő János és Jézus Krisztus prédikációja! Az Úr útjának előkészítése azzal kezdődik, hogy őszinte bűnbánatot tartunk.
Sokáig úgy véltem, hogy a bűnbánat egy érzelem, valamilyen erős szomorúság vagy bánat érzése, mely akkor őszinte, ha áthatja egész lényemet, pedig nem, ez a melankólia, de nem a bűnbánat. A bűnbánat azonban más: valamit, amiről korábban meg voltam győződve, hogy helyesen tettem, egyszerre más színben látok, s rácsodálkozom, észreveszem, hogy egyáltalán nem volt jócselekedet, hanem hiba, bűn volt; s fölismerem, hogy a cselekedettel vétettem az Úr törvénye ellen, megbántottam Istent. Bocsánatát kérem a szentgyónásban és elégtételt adok bűneimért.
A második lépés, hogy bűneink többé nem állják útját az Úrnak, hogy elegyengetjük az akadályokat lelkünkben, hogy az Úr be tudjon oda vonulni. Ugyanis, ahol valóban egyenessé lesz a lelki út, oda Jézus Krisztus eljön és helyet foglal életünkben. Ahogy Szent Pál apostol írja a Gal 2:20-ban: “élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”. Ez az, amivel saját lelkünkben készíthetünk utat az Úrnak. Készítsük el, mert nem tudjuk mely órában jön el az Úr (Lk 12,40).
De hogyan készítsük az Úr útját környezetünkben, mely mint Barcelonában, itt is tele van hitetlenséggel, kétkedéssel, bűnnel, az Istentől való teljes elfordultsággal? A korábbiakból egyenesen következik, hogy környezetünk számára Krisztus tanúivá kell válnunk. Ahogy Szent János evangéliumában szól az apostol ekeresztény alapjogról: “Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében…” (Jn 1,12).
Rólunk van szó, minden egyes keresztényről. Aki lélekben Keresztelő Szent Jánoshoz járul, s valóban megkeresztelkedik, azt Isten újjászüli Krisztusban a víz és a Szentlélek által; az Isten gyermeke lesz, abban Krisztus él, ő pedig Krisztus tanújává válik. Krisztus tanuivá kell lennünk a világban, mert előbb-utóbb Budapesten is megjelenik majd egy ateista hirdetés a buszokon.
Krisztus tanújává lenni azt jelenti, hogy Ő cselekszik általunk. Azt jelenti, hogy Krisztusként élünk a környezetünkben. Azok, akik most nem hisznek Istenben, nem attól fognak hinni, hogy valaki nagy meggyőzőerővel teleprédikálja a fejüket. Bármilyen csodálatos az Ige, kicsi a valószínűsége, hogy beleszeretnek a Bibliába és elolvasva azt, elkezdenek hinni Istenben; lehetséges, de valószínűtlen. Sokkal valószínűbb, hogy ha valamelyikünkben felfedezik, meglátják Krisztust, egszerűen a hatása alá kerülnek.
Krisztus nem csak észérveket használt tanítása során, sőt, nem ez volt tanításának elsődleges eszköze. Krisztusban a Szentlélek ereje lakott, ahogy minden igaz keresztényben a Szentlélek munkálkodik. A Szentlélek az, mely bennünket is tanúságra indíthat, mert egyedül Ő képes elvezetni a teljes igazságra.
Jézus közeledtére így fog felujjongani bennünk a hit és tesz mindannyiunkat útkészítőkké, hogy mások szívét egyenessé téve, közel vigyük az Úr Jézust és Isten országát. Ámen.

Széles Tamás