Interjú Széles Tamás püspökkel

Széles Tamás ókatolikus püspököt kérdezem a kereszténység mai válságáról, családpolitikáról, hatalomról, egyházpolitikáról. Mohai Attila interjúja.

 

Püspök úr, tényleg akkora bajban van a kereszténység Európában? Ön szerint a magyar állam anyagi támogatása elég ennek a problémának a megoldására?

 

Ha kérhetem, maradjunk a Tamásnál, szerintem igen, a kereszténység tényleg hatalmas válságot él át, szó szerint “porlik, mint a szikla”, fogynak a hívek. Ugyanakkor azt gondolom, teljes tévedés állami pénzzel finanszírozni az egyházakat.

 

Ezt nem értem. Miért baj, ha az az állam segít a bajban? Az állam és az egyház szétválasztására gondol?

 

Nem. Én nem politizálok, csak a Szentírás alapján szemlélem a világot. Az egyházak legfontosabb teendője, hogy Isten országának természetfölötti valóságát közvetítsék és oda bevezessék a híveket, aminek az ég adta világon semmi köze nincs a pénzhez. Ehhez nem kell pénz. Az isteni kegyelem nem fog bőségesebben áradni a magyarokra, ha az egyházi épületeket felújítják, és mindenféle programokat indítanak.

Isten számára a pénz olyan valami, ami eltereli az ember figyelmét a fontos dolgokról. Inkább káros, mintsem hasznos vagy üdvös. Jézus nem véletlenül intett, hogy a gazdagoknak nagyon nehéz lesz bejutniuk a mennyek országába. Ahogy bárkit megszédít egy Lottó-nyeremény vagy bankbetét, úgy a pénz eltereli az egyházak figyelmét az Isten országáról, megzavarja őket is.

 

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az iszlám egyre nagyobb területet hódít Európában, egyre többen térnek át a muszlim hitre. Az állam a pézbeni támogatásokkal ellensúlyozni szeretné ezt a tendenciát…

 

Olyan könnyű mindig másokra mutogatni. No, itt a baj, hogy azt hisszük, az iszlám a hibás. Az iszlám nem azért terjed, mert jobb vagy vonzóbb a kereszténységnél. Az iszlám azért tud terjedni, mert a kereszténység teljes mértékben hiteltelenné vált, de legalábbis az intézményrendszere elvesztette minden hitelét.

Hogy prédikálhatnánk hitelesen egyszerűséget és szegénységet, ha milliárdok fölött rendelkezünk? Hogy várhatnánk el az ellenség szeretetét, ha közben démonizálunk más vallásokat? Hogyan beszélhetnénk hitelesen az irgalmas szamaritánusról, ha a saját hajléktalanjainkat egyik napról a másikra kizárjuk a társadalomból? Hogyan beszélhetnénk a szeretetről, amikor a családok nagyobb része felbomlik, és az elváltakat és újraházasodottakat kirekesztjük a szentségek vételéből, gyakorlatilag egy mozdulattal kikukázzuk őket? Hogyan lehetne hihető az életszentség, ha egymás után buknak le a pedofil papok, akiknek püspökök és bíborosok falaztak? Hogy hitessük el az evangéliumi erények fontosságát, ha a papság erkölcstelen, pénz- és hataloméhes, pozícióvadász. Ma már magas rangú egyházi személyeket állítanak polgári bíróságok elé, amilyen soha nem volt a történelemben!

   A kereszténység meghasonlott önmagával. Mást tanít és mást tesz. De az emberek nem ostobák, látják és érzik ezt. És azt mondják, ilyen képmutató és álszent közvetítőkre Isten és ember között nincs szükségük.

 

Nem radikális ez az értelmezés?

 

Szerintem Ferenc pápa nem időskori nosztalgiából választotta elsőként a pápák közül a Ferenc nevet, hanem azért tett így, mert pontosan látja, hogy az egyháza kábé ugyanakkora bajban van, mint Szent Ferenc idejében, és szimbolikusan így jelezte, hogy milyen mértékű változásokra van szükség.

 

Ön szerint mi segíthetne a kereszténységen?

 

Szerintem logikus. Ha hiteles lenne. Ha az ingatlanok zömét eladnák, szétosztanák a pénzt a szegények között, és ingyen szolgálnának az embereknek – ahogy Jézus tanította – és a Gondviselésre bíznák a megélhetésüket. Vagy ad absurdum dolgozzanak a szoláglat mellett, ha nagyon kell a pénz.

 

Ne haragudjon, de amiket mond, az szinte anarchista felfogást jelent. Az egyházak számos fontos feladatot ellátnak az állam helyett!

 

Ne tegyék! Ez nincs benne a Szentírásban! Jézus azt mondta, mindenki adjon a magáéból, de azt soha sehol nem tanította, hogy gyűjtsük össze mások pénzét, fizessük ki belőle a rezsinket meg a költségeinket, a maradékot meg osszuk el, mintha jótékonykodnánk. Nem veszi észre, hogy ez nem jótékonyság, hanem biznisz?

   A jótékonyság az, amikor maga benyúl a zsebébe és alamizsnát ad valakinek. Személyesen. Inkább erre kellene nevelni az embereket, nem pedig az egy vagy sok százalékukra pályázni.

Csak azt mondom, amit Jézus mondott. Mára a kereszténység egy hétköznapi társadalmi normává, konszenzussá, szokásrendszerré silányult, és észre sem vesszük, milyen messzire került attól, amit a Megváltó hirdetett. Annyira megszoktuk már, hogy fel sem tűnik. Közben meg nem értjük, miért akkora a baj.

Jézus – ha valami nem volt – akkor konszenzusos az soha! Jézus értékrendje épp azért okozott botrányt a maga korában és azért botrányos ma is, mert szembemegy minden konszenzussal. Ugyanis a konszenzus mindig a szokásra és a megszokásra épül, a kereszténységet viszont a természetfeletti Isten élteti, aki minden csak nem szokványos és megszokható.

 

Azt akarja mondani, hogy Jézus forradalmár volt?

 

Igen, Jézus az isteni értékrend forradalmára volt. Rebel Jesus. Ő mindig szemben állt és szemben áll minden hatalommal, bármilyen hatalommal, bármilyen visszaéléssel, minden gazdagsággal. Mindegy, hogy jobb vagy baloldali, nemzeti vagy internacionális. Jézus szótárában az a szó, hogy nemzet, nem is szerepel. Pont ez volt vele a farizeusok egyik baja, hogy neki mindegy volt, hogy valaki zsidó, szamáriai, vagy római – ha hisz. Az ortodoxia meg nemzeti alapon szervezi önmagát… maga szerint Jézus boldog?

   A pusztai kísértés épp erről szólt. Ki kell lépni a kényelemből, a szokásokból és a konszenzusokból, kockázatot kell vállalni Istenért, egymásért, magunkért, le kell mondani az előjogainkról, a hatalmunkról, és nem szabad engedni, hogy visszaéljünk a helyzetünkkel, sem, hogy a pánz imádata elvakítson. A mai társadalom és a kereszténység pont ezektől beteg hetedíziglen.

A kereszten nincs konszenzus, a társadalmi normák pedig sajnos nem viselik magukon az áldozat-jelleget. Jézus a mindenkori árvák, özvegyek, elhagyatottak, kisemmizettek, elnyomottak, szegények oldalán áll. Isten a devizakárosultak, a cigányok, a kisebbségiek, az elváltak és újraházasdotottak, a minimálbéresek, a lakótelepi prolik, az öregecskedő feleségek, a kisnyugdíjasok, a fogyatékosok, a betegek, a mélyszegénységben élők, a lúzerek, a megvetettek oldalán fog állni mindig, amíg világ a világ. Akik pedig nem ezt gondolják, azok majd egyszer rájönnek, bár lehet, hogy akkor már késő lesz.

 

Az ókatolikusok lennének a megoldás? Ennyivel jobbak vagy hitelesebbek mindenkinél?

 

Dehogy, sajnos sok ezoterikus csaló, biznisz-egyházat üzemeltető kókler, a személyes homoszexualitását legitimáló, sérült lelkű ember takarózik az ókatolicizmus valamelyik irányzatával. Az izmusok amúgy sem jelentenek megoldást, az ókatolicizmus sem. Itt is óvatosságra van szükség.

Szerintem az értékrendet kellene visszaállítani a feje tetejéről a talpára. Mi ókatolikusok hisszük, hogy nincs szükség hatalmas katedrálisokra. Csak kicsi, élő, önálló, személyes közösségek kellenek, amik az érvényes szentségek köré épülnek fel. Ezzel a lényeget el is mondtam.

Továbbá arra lenne szükség, hogy az egyházak ne zsebeljék ki a híveket, mert a kegyelem ingyen van. Az egyház ne működjön úgy, mint egy vállalat, – horribile dictu – mint egy multinacionális franchise! Ma a katolicizmus olyan, mint a McDonald’s, csak nagyobb.

Arra lenne szükség, hogy a szabályok ne legyenek fontosabbak az emberi életnél, boldogságnál, és boldogulásnál. Hogy az isteni életre hivatkozva ne akarják eltávolítani a híveket az egészséges és Istentől kapott élet testi-lelki örömeitől és teljességétől. Vissza kellene találni az első néhány száz év szavahihetőségéhez és ártatlanságához.

Tény, hogy mi, ókatolikusok ebben korszerűbbek tudunk lenni másoknál, mert nem kötözzük meg magunkat középkori dogmákkal. Nem a középkorban élünk. A gondolkodásmódunk sem középkori. A skolasztika elmúlt. Ma és most élünk, és ma és most kell üdvösségre jutnunk. Nem a szokásainkat kell megmentenünk, hanem élnünk kell a hitünket, és akkor a hitünk életté lesz számunkra. Ez viszont az egyes hívőkön és nem az intézményeken múlik.